Egy hét során több mint hétezren támogatták aláírásukkal Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy tisztségéből felfüggesztett polgármesterének jelöltségét, tájékoztatott a háromszéki RMDSZ hírlevele. Az aláírásgyűjtést az elkövetkező napokban is folytatják. A választási törvény értelmében 550 támogató aláírásra lenne szükség, de az RMDSZ célja az, hogy legalább tízezer aláírást gyűjtsenek össze Antal Árpád támogatására, mivel így szeretnék bebizonyítani a hatóságoknak, hogy „Sepsiszentgyörgy lakói értékelik az ő eddigi munkáját és támogatják, hogy továbbra is ő legyen a város polgármestere”. „Jó érzés látni, hogy a közösség egyértelműen támogatja Antal Árpádot. Az elmúlt napok hangulata, visszajelzései azt mutatják, hogy egy jó közösségi vezetőt akkor becsülnek meg, ha hittel és becsülettel végzi a munkáját. A sok ezer aláírás is azt bizonyítja, hogy Sepsiszentgyörgy Antal Árpáddal van, ahogy ő kiállt a városért, Székelyföldért, úgy áll ki a város is érte. Közösségünk biztonságát a szolidaritás, az összefogása adja. Csak együtt, az emberek támogatásával tudjuk településeinket fejleszteni, Székelyföld ügyét előbbre vinni”, idézte a hírlevél Tamás Sándort, az RMDSZ háromszéki szervezetének elnökét.
Egy hét során több mint hétezren támogatták aláírásukkal Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy tisztségéből felfüggesztett polgármesterének jelöltségét
Egy hét során több mint hétezren támogatták aláírásukkal Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy tisztségéből felfüggesztett polgármesterének jelöltségét, tájékoztatott a háromszéki RMDSZ hírlevele. Az aláírásgyűjtést az elkövetke…